Mechatronikai Technikus képzés az ebm Hungary Kft-nél (Sülysáp)

Az ebm Hungary Kft. 2016 szeptemberétől – a monori Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola közreműködésével – duális képzést indított.

 

Ennek keretében jelenleg 6 fő sajátítja el a Mechatronikai Technikus szakma gyakorlati alapjait vállalatunknál.

Munkatársaink nagy örömmel fogadták az első évfolyam tanulóit és látható lelkesedéssel vetették bele magukat lehetséges jövendőbeli kollégáik képzésébe.

Az előírt tantárgyi követelményeken elsajátításán túlmenően elsődleges célunk, hogy diákjaink valódi, naprakész tudásra tegyenek szert és aktívan részt vegyenek a mindennapi feladatok megoldásában is.
dual2

Az ebm Hungary Kft. nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás tervezésre és képzésére, amit az is mutat, hogy a duális képzés elindításával egy időben új oktatóterem került kialakításra, amelyet folyamatosan fejlesztünk és a jövőben további, korszerű eszközökkel tervezünk ellátni.