Évzáró karácsonyi party a Bálnában (Vecsés)

A Papst Hungary Kft. idén a Bálna dísztermében tartotta évzáró Karácsonyi partyját.
Az 500 fős rendezvény Andreas Landwehr gyárigazgató úr és Sári Gabriella cégvezető asszony ünnepi köszöntőjével vette kezdetét.
A pompás helyszín és a gyönyörűen terített asztalok lenyűgözték munkatársainkat, akik az alkalomhoz illő eleganciával jelentek meg.
A hétköznapokban megszokott ESD köpenyeket felváltották strasszok és színes koktélruhák.
A bőséges vacsora mellé természetesen finom borok is társultak, de a sörcsapok sem unatkoztak az est folyamán.

Ahogy színpadra lépett a Smile zenekar Gönczi Gábor vezetésével, egyből megtelt a táncparkett, és megkezdődött a fergeteges mulatság egészen éjjel egyig.
Gönczi Gábor meglepetésvendéggel kedveskedett nekünk, barátja, Heincz Gábor „Biga” koronázta meg az esténket. Megszakítás nélkül folyt a tánc, közben volt vonatozás, pogózás, léggitározás a színpadon.

Cégünk új mottója és küldetése, WE ARE ONE / Egyek vagyunk maximálisan megvalósult ezen az estén: összetartó közösségként ünnepeltünk és mulattunk, aminek erejét és hangulatát az Új évbe is magunkkal visszük!